9 X - DIVATOS ÉVEK
Giuseppe, Filomena, Angelo és Paolo. Algheróban ők a sztárok. A tengerparti város macskaköves utcáin a házfalakon az ő portréjukat csodálják a helyiek és abból a 2 millió turistából is jópáran, akik évente megfordulnak Szardínia szigetén. Köztük én is.
Giuseppe 102, Filomena 111, Angelo 100, Paolo pedig 103 éves. A legderűsebb pillanataimat okozták a kisvárosban, amikor megpillantottam a fotóikat.
Egyikőjük mellett egy pink labda gurul el, a rangidős, csupa derű hölgy nyakában pedig ott lóg a gyöngysor. Egy olasz nő ugyebár száztízen felül is adjon magára! Persze tisztában vagyok vele, hogy a hosszúéletű szárdok titkát sokan kutatják a világon, így aztán ennek is köszönhető az idősek népszerűsége a városban, mégis meglepő nem szupermodelleket, hanem sokat megélt nőket és férfiakat látni a köztereken.
És ha már szupermodellek. Az utóbbi időben egyre több nemzetközi divatház hisz a húszon túli szépségben. Sőt, a hetvenen túliban is.
A GUCCI a 79 éves Vanessa Redgrave brit színésznőt bújtatta tetőtől talpig virágba. Majorie Gilbert 100 évesen szerepelt a Vogue hasábjain, Maye Musk pedig nem csak arról híres, hogy ő a Tesla mogul Elon Musk anyukája, hanem arról is, hogy 70 fölött a Dolce Gabbana vagy épp a Swarovski is modellként foglalkoztatja. De a férfiak sem panaszkodhatnak. A 82 éves Wang Deshun például a Kínai Fashion Week után már a Reebok kampányában is meglobogtatta ősz fürtjeit, és persze brutális sportosságáról is tanúbizonyságot tesz.
De Magyarországon is létezik már olyan modellügynökség, ahova 40 felett lehet csak besétálni a portfólióval. Talán ők is segíthetnek kialakítani egy olyan kommunikációt a médiában, ami azt hirdeti, hogy 50, 60, 70 felett nem áll meg az élet. Mindig ámulattal nézem a CNN és a BBC riportereit és hírolvasóit, akiket 40 alatt gyakorlatilag képernyőre sem engednek. És a skandináv nőkre is felnézek, akik fittyet hánynak a botoxra és a hyaluronra, mert nem a fiatalságukban látják a fő értéküket. Persze azt hiszem már egy országgal nyugatabbra is másként tekintenek az öregedésre. Aminek persze triviális okai is vannak. Az osztrákok többsége nem csirkefarhátas rémálomtól rettegve várja a nyugdíjaskort. És a svájciaknak sem csak az az öröm, hogy az unokáiknak pitét sütnek, hanem az is, hogy felülnek egy tengerjáró hajóra, vagy túráznak az Alpokban.
Több ilyen svájci nyugdíjashoz volt már szerencsém, egyikőjük történetesen a mostohanagypapám testvére. Idén lesz 100 éves. És persze nem csak az anyagi biztonságtól, az utazásoktól, hanem a szerető családjától is maradt friss és fiatalos. Meg attól, hogy a mai napig vaskos könyveket olvas, és még 90 évesen is bejárt az egyetemre, ahol egykor tanított. Egy másik testvére Bécsben él, és 96 gyertyát fújt el idén a tortáján. Gyöngysorral a nyakában, kirúzsozva. Én másképp sosem láttam Minci nénit. A nagypapám pedig 89 éves koráig élt. Javarészt ő is az osztrák fővárosban. A könyvolvasás pedig az ő szenvedélye is volt, így szerintem a gének és a nyugati nyugalom mellett az agytorna is hozzájárult a hosszú életéhez.
A családomban volt, akinek sokkal nehezebb évek jutottak a vidéki Magyarországon a 20-as, 30-as években. Az egyik nagymamám már 8 évesen a földeken dolgozott, a kemény munka pedig az egész életét végigkísérte, hiába nyújtott aztán már biztonságot neki a nagypapám. Mami még idén nyáron velünk volt a 93. szülinapján, aztán örökre elaludt. És bár akkor már nagyon erőtlen és gyenge volt, pár évvel korábban még a kertjében öntözte a tűzpiros tulipánokat, szedte nekem a friss epret, és úgy hajolt le, ahogy én 100 Pilates- és jógaóra után sem fogok soha. Ő volt az igazi, nagybetűs Nagymama, akinek az Ischler receptje utánozhatatlan, és aki a világ legfinomabb krumplis tésztáját készítette, kézzel gyúrva. Amikor elém rakta a piros, zománcos lábosban, eszembe nem jutott panaszkodni sem a fehér lisztre, sem a szénhidrátra, mert Mami belegyúrta minden szeretetét azokba a kis kockákba. Akkor meg minden más mindegy is. Persze nem csak a főztje, hanem annyi minden más miatt is hiányzik...
A másik Nagyim még velünk van. Múlt héten ünnepeltük a 90. szülinapját. Csinos, zöld kockás szoknyában, frissen fodrászolt hajjal érkezett a meglepetésbulijára, ahol minden generáció ott volt a családjából. A boldogságát pedig a szeretteiben mérte, nem pedig a virágok számában, amivel elárasztották. Nagyi varrónő volt nyugdíjas koráig, így tőle a textilek és a ruhák iránti rajongás marad meg. Meg a rajongás Bécsért, hisz az ő férje élt az osztrák fővárosban. A rendszerváltás időszakában náluk már szelektív szemetesek voltak a konyhában, és természetes volt, hogy az újrahasznosítást jelző körkörös nyilak ott virítottak a papírtáskákon. Ezek a képek pont annyira élesen megmaradtak bennem, mint a múzeumok, a csillogó kirakatok a Kartner Strassén, vagy épp Cso-cso-szán papucsa a bécsi Operából.
És persze annyi minden megmarad még, amit a nagyszüleinktől észrevétlenül is tovább örökítünk. Kijár nekik a tisztelet és a szeretet, és kijárna nekik a házfalakon egy-egy óriási fotó is, vagy néhány címlap a magazinokban. Meg persze az is, hogy ne fájdalmas elmúlásként és nyűgként tekintsünk az éveikre, hanem csodaként. Amiből minél többet szeretnénk megélni mi is.
A szárd százévesek legtöbbje egyébként a géneken kívül a kemény munkában, az aktív életben és egy deci jó minőségű borban látja a hosszú élet titkát. „Két ujjnyi vörösbor, nem több” – nyilatkozta a 102 éves Zelinda Paglieno egy amerikai újságírónak. Ennyi a titok. Nem több...
Miután leütöttem az utolsó billentyűt is, hozzám került a Magyar Narancs friss száma, a címlapon a 93 éves Fahidi Évával. A holokauszttúlélő életéről, pontosabban a vele készült táncelőadás próbafolyamatáról dokumentumfilm is született, A létezés eufóriája címmel. Remélem Fahidi Éva 100 évesen is címlapon lesz!