DE MI IS AZ A FENNTARTHATÓ DIVAT? - a divatipar sötét oldala
Frissítve: 2021. ápr. 24.
A fenntartható divat megértéséhez információkra van szükségünk. Például arról, milyen hatása van a ruhaiparnak a környezetünkre és a társadalmunkra. Ehhez pedig nem árt néhány meglepő, és sokszor riasztó adattal is szembe néznünk. Szóval jöjjön a 2. rész!
Divat és környezet
Senkit nem akarok rémisztgetni, én is a pozitív üzenetekben hiszek, de mit tegyek, ha ebben a témában éppenséggel nem csak szélmalmos, virágos réteken ugrálhatunk romantikus ruhákban. Helyette kis túlzással olajmezőkön keresztül vezet az út...
A Danish Fashion Institute kimutatása szerint ugyanis a divatipar a világ második legszennyezőbb iparága. Az olajipar után. A vízszennyezés tekintetében is dobogós helyen áll - a mezőgazdaságot követve. A mérgező kémiai anyagok kibocsátásának negyede pedig szintén a textiliparhoz köthető.
Nagyjából 100 milliárd ruhadarab készül a világon minden évben, amely az ötszöröse annak, amennyit 20 éve piacra dobtak. 2002 és 2016 között a ruhaipar eladásai megduplázódtak. A fast fashion, azaz a gyors divat pedig rengeteg megunt darabot, ezzel együtt pedig rengeteg szemetet is termel.
Csak az Amerikai Egyesült Államokban 11 millió tonna textilt dobnak ki minden évben. Ez fejenként nagyjából 33 kg ruha, ami lefordítva annyit jelent, hogy egy átlagember 2 dugig pakolt IKEA zsák tartalmát hajítja a kukába évente. Nem csoda, hogy a Föld szemétlerakóinak 5 százalékát megunt ruhák foglalják el.
Magyarország ebből a gigantikus szemétmennyiségből 60-80 ezer tonnát termel évente. És ez a sok-sok zsák ruha nem karitatív szervezeteknél, nem a barátnőknél, nem a szomszédnál vagy a second hand boltokban végzi, és még csak nem is a ruhaszemeteknek kijelölt konténerekben, hanem a „mezei” kukákban. A banán- és tojáshéj mellett.
Itthon csupán a ruhák 10 százaléka, azaz kb. 6-8 ezer tonna kerül a szelektív ruhagyűjtő szigetekbe. Nyilván az sem segít ezen a számon, hogy mindössze 1500 ilyen gyűjtőkonténer található az országban.
Persze nem csak globálisan, a bolygónkat vizsgálhatjuk, ha környezetszennyezésről beszélünk, hanem saját magunkat is. A ruha, mint a „második bőrünk” az elsőre is hatással van. A tudatos étkezéssel, az egészséges ételekkel odafigyelünk a testünkre, a bio-kozmetikumokkal igyekszünk kivédeni a mérgező anyagok bejutását a bőrünk alá. De vajon gondolunk arra, hogy a ruhadarabjainkkal mennyi kárt okozhatunk a szervezetünknek?
A Greenpeace International egy 2012-ben végzett kutatása a világ 20 vezető divatmárkájának darabjait vizsgáltatta be, fókuszálva a veszélyes vegyi anyagokra a textilekben. Összesen 141 terméket vásároltak a világ 27 országában, köztük Magyarországon is. Ebből 4 darabban mutattak ki nagy mennyiségben előforduló toxikus ftalátokat, 2 ruhán a festékanyagok miatt találtak rákkeltő aminókat, 89 ruhadarab pedig NPE-vegyületeket tartalmazott.
„Az NPE-vegyületek, a ftalátok, valamint a rákkeltő aminókat a potenciálisan a környezetükbe engedő azofestékek, mind eredendően veszélyes anyagok, és így használatuk elfogadhatatlan” – olvasható a Greenpeace oldalán. De az is tény, hogy egy bizonyos határérték alatt ezeknek az anyagoknak a használatát nem tiltja semmilyen jogszabály.
Kicsit sem marginálisan jegyezném meg, hogy a toxikus anyagokat olyan márkák darabjain találták, amelyeknek a többségét a hazai plázákban is meg lehet vásárolni. OK, a Victoria’s Secret termékeket csak a reptéren...
De vannak még riasztó vizsgálatok, ha a textiliparról beszélünk. A harmadik világ bőrcserző műhelyeiben például a dolgozók 20-50 százalékkal nagyobb mértékben vannak kitéve a rákos megbetegedések kockázatának, mint egy átlagos ember. Ráadásul a bőr megmunkálása miatt 50 millió liter méreganyaggal szennyezett víz kerül csak egy indiai folyóba minden nap. Nyilván az ellenőrzött, európai műhelyekben más a helyzet, de abban biztosak lehetünk, hogy a fast fashion boltokban vásárolt bőrdzsekik nagy része nem egy cuki, olasz műhelyben készült, ahol bőrcserzés közben romantikus opera szól, és ahol gondosan odafigyelnek arra, hogy ne mérgezzék a vizet és a dolgozók egészségét...
És nem csak Ázsiában, az Egyesült Államokban is gyakran felülírja a profit a józan gondolkodást.
Azokon a vidékeken, ahol szinte folyamatosan növekedő, génmanipulált gyapotot ültetnek a földekbe, emelkedett a daganatos megbetegedések száma. És hogy miért kell gyorsan nőnie annak a gyapotnak? Hát azért, hogy minél több pamutpóló kerülhessen az üzletekbe. Amelyek jellemzően pár viselés után a szemetesben végzik.
De azt az információt is nehezen verem ki a fejemből, amit egy organikus textilekkel dolgozó magyar tervezőtől hallottam. Miszerint a Távol-Keletről, hajókkal érkező ruhákat penészgátlóval fújják be a kontérekben. És a jellegzetes „új ruha illat” tulajdonképpen egy vegyszer szaga. Szóval már csak ezért sem árt kimosni a darabokat az első viselés előtt...
Divat és társadalom
Nem csak a környezetünk, és az egészségünk van veszélyben. Vannak, akiknek az élete is.
A divatiparban világszerte 26 millióan dolgoznak. A többséggel viszont nem a csillogó divatshowkon és francia parfümillatú üzletekben találkozhatunk...
A világ elborzadva nézte a híradásokban a bangladesi Rana Plaza összeomlását 2013. április 24-én. Az épületben több ruhagyár is működött, és bár a tragédia előtt már életveszélyesnek nyilvánították az épületet, és a hatóságok állítása szerint elrendelték annak kiürítését, a tulajdonosok április 24-én mégis munkára kényszerítették az ott dolgozókat.
1129-en haltak meg a romok alatt, ezzel pedig a Rana Plaza összeomlása a történelem legsúlyosabb ipari katasztrófájává vált. Április 24. pedig a Divatforradalom Napja lett...
A The True Cost c. dokumentumfilmben az egyik fast fashion márka korábbi beszerzési igazgatója azt nyilatkozza, szerinte semmi veszélyes nincs a ruhák varrásában. Ez egy viszonylag biztonságos iparág, nem olyan, mint a szénbányászat vagy a gázkitermelés. Távolról nézve valóban semmi veszélyeset nem látunk abban, hogy valaki ül egy varrógép mögött. Amikor viszont a stáb segítségével közelebbről is láthatjuk azt, hogyan működik egy ruhagyár Bangladesben, vagy egy bőrcserző műhely Indiában, máris más szűrőn keresztül nézünk a saját ruhánkra is, amit épp viselünk. A filmben szó esik a kambodzsai ruhagyári dolgozók utcára vonulásáról, azért, hogy a minimálbérüket 160 dollárra emeljék. Sokkoló látni a képeket, ahogy éles lőszerrel a tüntetők közé lőnek a rendőrök. „Ezek a ruhák a mi vérünkkel készülnek” – nyilatkozza egy munkás.
Persze mondhatjuk, hogy a világ mindig is egy igazságtalan, dehumanizált hely volt: voltak a gazdagok, akik kizsákmányolták a szegényeket. És persze nem is csak a divatiparban zajlik ez így a mai napig. Ha a mobiltelefonunkra vagy a pálmaolajat tartalmazó keksz dobozára nézünk, pont ugyanannyira támadhat lelkiismeret furdalásunk, mint ha az olcsón megszerzett pólónkat két mosás után kihajítjuk a kukába. Jobb esetben csak mellé tesszük… És igen, lehet, hogy a harmadik világban még ennyi munka sem lenne, ha a nagy cégek nem varratnák ott a ruháikat, és a multik nélkül éhen halnának az emberek. Mégis történhetne másképp. Például fair módon, fair fizetéssel.
És elfordíthatjuk a fejünket, vagy épp a fejünkre húzhatjuk az egyik fast fashion sapkát, hogy ne lássuk a divatipar sötét oldalát. Hisz úgyis annyi megoldandó probléma van még a saját életünkben, és a közvetlen környezetünkben is. A fenntarthatóság mégis arról szól, hogy gondoljunk a következő generációkra is.
Victor Papanek a felelősségteljes design egyik fő szószólója volt haláláig. Ő írta ezeket a sorokat: „Az állatok alkalmazkodnak a környezetükhöz, az ember viszont erre képtelen, ezért inkább magát a Földet alakítja át, hogy kielégítse a szükségleteit. A környezetszennyezésben pedig a designer is ugyanannyira érintett, mint bárki más. Az ugrásszerűen megnövekedett szemét felhalmozás, és ezzel együtt a mérgező anyagok felhasználása, kibocsátása, a szennyezett talajvíz megjelenése elképesztő méreteket öltött.”- ezek a mondatok 1984-ben, azaz 36 éve születtek. Amikor még nem évi 100 milliárd ruhadarab készült a világon...
források:
a saját szakdolgozatom: Korn Anita: Felelősségteljes divat - MOME Design – és Művészetmenedzsment MA (2017)
http://truecostmovie.com/learn-more/environmental-impact/
http://www.weardonaterecycle.org/
http://www.greenpeace.org/hungary/Global/hungary/reports/DivatosEsToxikus.pdf
Kate Fletcher: Suistanable Fashion and Textiles – Design Journeys, London, 2008
Andrew Morgan: The True Cost c. dokumentumfilm, 2015
Victor Papanek: Design for the Real World – Human Ecology and Social Change, London, 1984