Keresés
  • korn.anita

LÁBNYOMOK

Sétálni a puha fűben, az apró szemcsés homokban, a hűvös kövön, a recsegő parkettán, a süppedő szőnyegen. Mezítláb. Kár, hogy ez még nyáron is csak ritkán lehetséges, így aztán kénytelen vagyok valamit a lábamra húzni.

Mezítláb. Anyukám kertjében, a frissen szedett barackokkal. Barackfa: Vonyarcvashegy.

Az utazásokhoz, rohangálásokhoz, forgatásokhoz, biciklizésekhez, városnézésekhez legtöbbször a TOMS cipőim választom. Nem csak azért, mert mindennel kombinálhatók és mert szuperkényelmesek, hanem azért is, mert a márka szellemiségével könnyen tudok azonosulni. Minden eladott TOMS pár után egy rászoruló kisgyerek is kap egy cipőt, plusz a márka környezetvédő és állatvédő szervezetekkel is együtt dolgozik. A kollekcióikkal felhívják a figyelmet a veszélyeztetett fajokra. Legutóbb például az Oceana nevű nemzetközi környezetvédő szervezettel kollaboráltak, így születtek meg a cuki bálnás, bebújós cipők.


A szaladgálós TOMS, egy mindennel kombinálható szürke változatban. Stég: Ráckeve.

Na de eljön az a Celsius is a hőmérőn, amikor már minden túl meleg lesz, na és amúgy is szeretném szabadon hagyni a Lobster színűre festett körmeim a lábfejemen - ha már tengeri állatok... És ezen a ponton mindig jön a szenvedés, meg a kompromisszum. Vagy nem elég szép, vagy túl kényelmetlen, vagy túl fast fashion az, amit találok. Így aztán gyakorlatilag három éve nem vettem magamnak új szandált. Akkor, Izraelben szereztem be egy színes darabot, amit azóta is folyamatosan a sarki cipészhez cipelek, hogy erősítse meg a pántját. De a helyzet idén júniusra tarthatatlanná vált, gyakorlatilag már nem a szandál tartotta a lábam, hanem fordítva. A Putyinra erősen hasonlító cipész is feladta a küzdelmet, és szerintem azt mormolta, hogy „nyet”, miközben kirótta a halálos ítéletet a szandálomra.

Így történt, hogy a nyaralásunkra azzal a nem titkolt szándékkal érkeztem, hogy majd az olaszok megoldják a problémám... Végül a portugálok is közrejátszottak.

Szardínia szigetén, Olbia városában, valahogy pont a sétáló utca közepén sikerült szállást találnunk, pont a kézműves fagyizó és a kézműves „szandálozó” között. Mindkettő iránt érdeklődést mutattam. Ez utóbbiban Esposito Salvatore ült a kaptafa mellett reggeltől estig - mínusz szieszta. Esposito egy harminc körüli srác, akit fizimiskára itthon egy reklámügynökség accountjának néznék. Nos Esposito a kampányszövegek fabrikálása helyett inkább mérnöki precizitással kalapálta a szandálokat, és közben még egy-két jó szava is volt a betérőkhöz.


Esposito épp összekalapálja a korall szandálom. Manufaktúra: Olbia, Szardínia.

A „szandálozó” receptje amúgy pofon egyszerű. Minden méretben tartanak bőrtalpakat, amikhez több tucat színből és formából lehet választani felsőrészt. Azaz a vásárló saját maga rakja össze elméletben a lábbelijét, amit aztán a gyakorlatban Esposito szegecsel össze. A szandálhoz mellékelnek egy tanúsítványt, miszerint minden alapanyag Olaszországból érkezik, az előállítás során figyelnek a környezetre, felelősen használják a kemikáliákat, nem pazarolják a vizet és az energiát, újrahasznosítják a maradék anyagokat, és etikusan gyártanak helyi cipészmesterekkel, akik gesztenyefa és mimózafa kérgét használják a bőrcserzés során. Mindezt abszolút megfizethető áron, és szép formába öntve.

Úgyhogy gondos válogatással összeállítottam magamnak egy korall színű szandált (ha már a korallokkal övezett partokon strandoltunk), amit Esposito 20 perc alatt össze is kalapált, és a lábamra igazított. Az pedig már egyszerű pszichológia, hogy ehhez a darabhoz ragaszkodni fogok, és vigyázok rá, hisz részt vettem a tervezésében, tudom, hogy ki készítette, hol és mikor. Plusz ez a kettesben töltött nyaralásra, na meg a korallokra emlékeztető szuvenír magamnak - arról a helyről, ahol csokira barnultam. Szóval azon nyomban felvettem az új szandálom, átsétáltam a gelateriába, és ettem egy gombóc csokit.


Tagadhatatlanul szeretem ezt a színt. Meg a balatoni teraszokat. A múlt kövei: a barátnőmék nyaralója, Vonyarcvashegy.

A lábam következő szárd állomása Alghero volt, ahol szintén ismerik a gelateria fogalmát, és szerencsére a fenntarthatóságét is. Itt találtunk rá az Asportuguesas, portugál márkára. Ők azt ígérik, hogy a papucsaikkal nem hagynak ökológiai lábnyomot maguk után, és 100 százalékig természetes anyagokat használnak. Ez a világ első, parafából készült flip-flopjait árusító márkája.

A parafa 9 évente újra termelődik a tölgyön, így aztán nem kell kivágni egyetlen fát sem ahhoz, hogy ezek a papucsok elkészüljenek. A világon 36 olyan pont van, ahol paratölgyek nőnek, az egyik ilyen hely Portugália. Ezek az erdők felveszik a harcot a klímaváltozással, hisz évi 14 millió tonnányi szén-dioxidot kötnek meg. Szóval több, mint hasznos, ha a paratölgyeket „használják” – és ez nem kihasználást jelent, hisz egy megújuló erőforrásról beszélünk.

Ez az anyag egyébként elképesztően tartós és masszív, állítólag a Titanic elsüllyedése után még hónapokig láttak a vízen parafa darabokat lebegni. A hajó építésénél ugyanis szigetelés céljából használták az anyagot. Ha ezt a logikát követjük, akkor egy parafapapucsnak is túl kell élnie minden időjárási és útviszonyból adódó parát...


"Everything is possible" - az Asportuguesasom a Balatonban sem süllyedne el. Part: Vonyarcvashegy.

Az egyetlen fenntartásom a parafával eddig az volt, hogy egyszerűen nem tetszett. Kivéve, ha egy jófajta palack bor dugójaként köszönt rám. Kiegészítőként viszont nem találtam szépnek. Több, ilyen anyagból készült táskát láttam Szardínián és Portugáliában is már korábban, de sehogy sem tudtam megszeretni ezeket a darabokat.

Valószínűleg az Asportugeuesas felismerte ezt az esztétikai problémát, hisz a flip-flopjuk már első ránézésre is jól fest. Ahogy a honlapjukon írják, nem csak eco-, de ego-friendly is a papucsuk, szóval nem akarnak kompromisszumot kötni a kinézet kárára. És ez tényleg így van, a türkiz pántos flip-flop kifejezetten csinos darab. Mondjuk a gumipánttal vannak aggályaim, mármint a fenntarthatóság tekintetében, és erről sajnos nem találni bővebb leírást a márka oldalán. De tény, hogy ezt leszámítva még mindig ez tűnik az egyik legjobb választásnak a műanyagpapucsok világában. Az pedig már csak egy plusz adalék, hogy a flip-flopom talpára a hullámok mellé egy világítótornyot is rajzoltak, amit imádok. És aminek jelentősége is van. Ugyanis én abból a kollekcióból választottam egy párral, amit a hawaii szörfös, Gerrett McNamara ihletett. Ő egy olyan szörf iskolát is vezet, ahol rászoruló gyerekeket tanítanak. Minden eladott pár papucs után 1 dollárt ez az iskola kap.


A papucsom pántja, pont olyan türkiz, mint a víz Szardínián. Látvány: La Pelosa, Szardínia.

Mivel az Asportugeusasom (amit soha nem tudnék kiejteni, csak leírni...) a nyaralásunk utolsó napján szereztem be, a tengerparton már sajnos nem tudtam tesztelni, a Dagályban és Balaton-parton viszont azóta többször is! Nagyon kényelmes, nem csúszik a talpa, nem készíti ki a lábujjaim, ergonomikus és ugye gyönyörű, türkizkék. Pont olyan, mint a víz Szardínia partjainál. Így aztán megint egy emlék, megint egy történet, ami miatt biztosan nem végzi majd a papucsom hulladékként még egy jó darabig. De még ha így is lenne, a talpa lebomló anyagból készült, tehát szerencsére nem hagyok nagy ökológiai lábnyomot a flip-flopomban.


És bár ez korántsem reklám volt, de ha rendelni szeretnétek, akkor innen tuti szállítanak Magyarországra is papucsot:

https://www.bazardesportivo.com/en/

Ahogy szandált is lehet rendelni (a köves darabokat én biztosan nem választanám, de a többi élőben is szép):

http://www.sandaliamalia.it

0 megtekintés
  • https://www.youtube.com/channel/UCZP
  • Facebook Social Icon
  • Instagram

© 2023 by Design for Life.

Proudly created with Wix.com