LÁNGOS HELYETT LAKSA - gasztroemlékek a világ körül
A világ számomra legjobb piacaira ma már nem csak friss zöldségért, gyümölcsért vagy épp Herendi-nyusziért érdemes kilátogatni, hanem páratlan gasztronómiai élményekért is.
Belvárosi Gasztro és Gourmet Piac, azaz a Hold utcai vásárcsarnok, Budapest
Már az utca is csodálatos, a Postatakarékpénztár szecessziós épületével, az egyik kedvenc pékségemmel (Artizán), és persze a piaccal. A Hold utca igazi kulináris központja lett a fővárosnak, ahol a fine dining fogásokért nem kell megfeszülni. Azaz senki nem várja el tőlünk, hogy halkan beszéljünk, egyenes derékkal üljünk, és magassarkúban érkezzünk. Na és persze nem kell egy kisebb vagyont sem otthagynunk azért, hogy minőséget lássunk a tányérunkon.
A Belvárosi Piacon kaptam egy kis bennfentes turistavezetést - ahogy az az esetemben lenni szokott, egy forgatás kapcsán. Bíró Lajos, azaz Lali, a séf, az ország kétségkívül egyik legmegújulóbb és legmenőbb éttermese ugyanis a Hold utcában árulja a legendás bécsi szeletét, pankómorzsa panírral. Na meg rántott májat, kolbászt, pho levest és péntekenként sólettet. Mivel én ezeket (halevő) vegetáriánusként kevésbé tudom értékelni, a kedvemért nem húsos fogás, hanem halászlé rotyogott a kameránk előtt, miközben Bíró Lajos sztorizott. Arról, miért kell a séfeknek először az alapokat megtanulni, csak aztán kísérletezni és újragondolni a tradicionális ételeket. Vagy épp arról, miért fontos, hogy a vendégek megismerjék a vendéglátót. Ami itt nem volt nehéz, hisz a viszonylag szűk galéria a halászlé isteni illatának köszönhetően percek alatt megtelt emberekkel, akikhez a séfnek volt egy-egy jó szava. A halászlé pedig közben felejthetetlenre sikerült. Felidézte Apukám hallevesét, és ezzel együtt a gyerekkori szentestéket.
Legendás ízekért, emlékekért, barátságos pillanatokért és persze minőségi alapanyagból készült fine dining fogásokért érdemes tehát piacozni a Hold utcában. A filctollal írt menütáblán néha-néha felbukkanó paradicsomos kagyló is überelhetetlen Bíró Lajosnál, és persze egy emelettel lejjebb a Széll-Szulló páros bisztrója is ott van, vele szemben pedig a halas, ahol fantasztikus a harcsa.
Ja, és pár lépés a csarnoktól az Artizán, ahol az alakor búzából készült kovászolt kenyértől a „csak szemmel eszem” málnás-vaníliás csigáig minden van. És a kávéjuk is finom! És szuperkedvesek! Szóval huss, máris elrepült a délután a belvárosban...
Naschmarkt, Bécs
Ahogy a Hold utcában, úgy a Naschmarkt utcájában is ott van a Szecesszió háza. És ahogy a budapesti Belvárosi Piacon, úgy a bécsiek kedvenc piacán is forgattam Bíró Lajossal. Szóval tudom, hogy voltak idők, amikor az olívaolajat és a mascarponét is csempészni kellett Ausztriából. Mondjuk gyerekkoromból halvány emlékeim is vannak erről, tekintve, hogy a nagyszüleim Bécsben éltek, apukám pedig a vendéglátásban dolgozott.
Ma viszont Bíró Lajos szerint már szinte minden kapható Budapesten is abból a kínálatból, amit az osztrák főváros leghíresebb és legrégebbi (500 éves!) piacán árulnak. Kivéve a jó pankó morzsát, amit az ázsiai boltból lehet beszerezni a Naschmarkttal szemben. Most elárultam Bíró Lajos bécsi szeletének az egyik titkát, remélem ezt nem bánja...
Na, de én általában nem pankó morzsáért, és nem is olívabogyóért járok romantikus vagy épp baráti hétvégéken a Naschmarktra. Hanem a piacon bruncholás élményéért. Az árusok mellett itt is remekül megférnek a vendéglátósok, akik fantasztikus reggeliket rittyentenek a helyieknek és a turistáknak is. Az egyik török bisztró a kedvencünk, ahol egy tojásos, humuszos bagel reggeli is szerepel az étlapon, természetesen pezsgővel.
Emellett a fogás mellett órákig tudom nézni, ahogy a bécsiek komótosan reggeliznek, ebédelnek - kinek épp, hogy tartja kedve. Mindehhez pedig stílusosság is jár. Bevállalós harmincas, negyvenes csajok, akik nem töltetik a ráncaikat, nem festetik a hajukat, mégis istenien festenek. (Pont, mint a barátnőm, Mini, aki Bécsben járt egyetemre, biztosan ezért ilyen szupermenő.) Vagy hatvanas nők, kifinomult eleganciával, halvány rúzzsal. És persze török-osztrák szerelmespárok, gyerekek, tinédzserek, barátok, turisták. Jó ebben a bécsi életben, a piacon kicsit helyinek érezni magunkat, és elvegyülni. Aztán az utolsó korty pezsgő mellett hálát adni, hogy 30 évvel a rendszerváltás után végre eljutottunk odáig, hogy már nekünk is van egy Hold utcánk, és a piac-menü már itthon is menő.
Jalan Alor street food piac, Kuala Lumpur
Ha valahol a street food élmény biztosan kihagyhatatlan, az Ázsia. Malájzia fővárosa a Lonely Planet és a Trip Advisor szerint is tele van jó éttermekkel, de az igazi, helyi hangulatot sosem egy fancy vendéglő asztalánál ülve kapjuk meg. Ahogy egy resortban sem. Ez nyilvánvaló. Szóval amikor 2 éve hátizsákos maláj-borneói túrára indultunk Barbi barátnőmmel, egyértelmű volt, hogy Kuala Lumpurban a Jalan Alor piacon vacsorázunk.
Persze előtte kötelezően beugrottunk egy talpmasszázs szalonba, ahol zen nyugalom helyett üvöltött a tévé, és Hello Kitty törölközőkkel terítették le a kuncsaftokat. És miután minden aznapi kilométert kimasszíroztak a lábunkból, belevetettük magunkat a street food kánaánba.
Ezen a piacon nem kérdés, hogy helyi terméket választasz, és a helyieket támogatod azzal, hogy itt falatozol. A királyráktól a homárig minden van, természetesen frissen sütött zöldségekkel és rizzsel. Desszertnek pedig ott a rizslisztes, nyúlós, töltött mochi, ami tudom, hogy maga a cukros egészségtelenség, de azért nyilván kipróbáltam a duriannal töltött változatot. A durian egyébiránt egy éktelenül büdös gyümölcs, ami tényleg annyira orrfacsaró, hogy bizonyos hotelekből ki is tiltották. De amúgy nincs rossz íze, egy próbát megér, a szárított, vagy a mochis változatban pedig már a szagát sem lehet annyira érezni. Gondolom, most mindenki kedvet kapott hozzá...
Ja, és hogy az előbb felsorolt kulináris élményeket miben tálalják? Ázsia nem a #plasticfree kezdeményezéseiről híres, 2 éve pedig pláne szó sem esett erről ott. A piacon mégsem az egyszer használatos műanyag volt a sláger. Porcelántányérokat, alumíniumtálcákat, elmosható műanyag tálakat és fém evőeszközöket tettek elénk, a legendás Tiger Beer üvegben érkezett, a kókuszvíz pedig úgy, ahogy azt a természet adta, kókuszdióban.
A Jalan Alor soron egyébiránt még a legjobb tengeri herkentyű fogások is abszolút megfizethetők - az élmény viszont nem. A helyiekkel, az utcazenészekkel, a turistákkal, az éjszakai vibrálással és persze az illatokkal, aminek az origója szerencsés esetben nem a durian gyümölcs.
Borneo, Kuching
Borneo nekem az orángutánok, a dzsungel, a vad természet, a tengerparton szaladgáló szakállas disznók és persze a street food paradicsoma.
A TopSpot Food Court az egyik legismertebb vacsora helyszín Kuchingban. Egy épület tetőteraszán találunk rá az éjszakai piacra, ahol egymás mellett sorakoznak a beszámozott kocsik, nyers zöldségekkel, hússal és hallal megpakolva. Csodaszép és szuperfriss áruk, amikre ha rábökünk, akkor elkezdik sütni, panírozni, párolni azokat - ahogy csak akarjuk. Aztán leülünk a klasszik Fleur székre, a hatalmas asztalok mellé, ahol természetesen a helyiekkel együtt fogyasztjuk el a többször használatos műanyag vagy fém tálcákon érkezett fogásokat. Se előtte se utána nem ettem még olyan finoman és roppanósan elkészített zöldséget, mint a TopSpot teraszán. Ahol a desszertnek kínált nádcukor juice-t azért kihagytam...
De nem csak este, kora reggel is szerezhetünk kulináris élményt a szigeten.
Amikor Borneón jártunk, akkor még élt Anthony Bourdain, a világ egyik leghíresebb ételkritikusa és gasztro-utazója. Az ő „feljegyzéseiből” szereztük a tippet, hol lehet a híres ázsiai Laksa levesből a legjobbat enni Kuchingban. Nos, Bourdain úr útmutatásai egy garázsba vezettek minket reggel 7-kor. A Choon Hui Cafe-ba, ahol a leírása alapján az „istenek reggelijét” lehet kapni. Ezzel kapcsolatban nincs ellenvetésem, még ha én a zabkásában, kókuszjoghurtban vagy tükörtojásban is szoktam kimeríteni ezt a fogalmat. Ebben a garázsban a rákos, rizstésztás, zöldséges, fűszeres leves nulla turistával, de sok-sok kuchingival együtt pálcikázva-kanalazva valóban isteni élmény volt.
Nem beszélve arról, hogy csak úgy mellesleg a sarokban friss nyári tekercsek készültek, amikből csomagoltattunk párat az útra. Így aztán néhány órával később az orángután parkban életem legfinomabb nyári tekercsét ettem - amíg a főemlősök a napi banán adagjukat majszolták.
Ezek a piacokon töltött órák persze nem csak ízeket adtak az „emlékraktáramnak”, hanem benyomásokat, kulturális élményeket is a világ körül. Arról, hogyan élnek társasági életet, családi életet vagy épp hétköznap reggeli életet több ezer kilométerre tőlünk a helyiek. Vagy hogy éljük meg mi mindezt, Magyarországon. Hogyan vehetünk, vagy ehetünk frisset, jót, helyit. Ha szerencsések és tudatok vagyunk, akkor nem egyszer használatos műanyagban.
A kedvenc piacaimról a https://liluland.hu/stilus/neked-melyik-kedvenc-piacod linkre kattintva is olvashatsz még!